Együtt és egymás mellett

Mi van, ha borul a bili?

Az a bizonyos éjjeli edény nagyon sok helyzetben, nagyon sok okból borulhat. Én most először arról írnék, hogy mi történik akkor, ha az eddig biztosnak hitt otthon bizonytalanná válik. A helyzet a következő: adott egy majdnem felnőtt ember, az ő testvére és a szülők, valamint egy ember, aki épp belépni próbál ebbe az életbe, mint… Tovább »

Apák Napja

Hogy miért most? Mert még közel s távol nem volt itthon Apák Napja (ami ugye most már június harmadik vasárnapja 1994 óta, részletek itt és itt), amikor az én anyukám úgy döntött, hogy ha van Anyák Napja, akkor apát is meg kell ünnepelni. Hiszen nélküle mi sem lennénk. Mára átértékelődött az apák szerepe. Már nem… Tovább »

Mozaik-családok

Manapság már mindennaposak azok a családok, ahol a két összekerülő felnőttnek már van(nak) gyermeke(i) a korábbi kapcsolatából. Ilyenkor nem csak az a nehéz, hogy a gyerekek elfogadják az új társat, hanem össze kell csiszolódniuk a leendő testvérükkel is. Ez nehéz, mert más-más környezetből jöttek, mást láttak otthon, más szabályok szerint éltek, és ezeknek a megváltoztatását nehéz… Tovább »

“Édes mostoha”

Nem tudom, ki olvasta Lakner Artúr: Édes mostoha című könyvét. Nekem gyermekkorom egyik nagy kedvence volt. A téma adott, ha a családról beszélünk. Manapság már senki nem néz ferde szemmel, ha a válás a gyerek(ek) születése után történik. Mert néha jobb megoldás a válás, mint az, hogy a gyerekek két egymással kijönni nem tudó, esetleg… Tovább »

A szülők és én

A szűkebb családot, a magot két részre bontom. Először nézzük meg azt az esetet, amikor a gyerek-szerepben vagyunk a családban. Ideális esetben ez addig él, míg a szüleink.  Ez a helyzet gyakran konfliktusforrás, főleg kamaszkortól kezdve. Addig a gyerekek általában elhiszik, hogy a szüleik a legjobbak, mindent tudnak, mindenre képesek. Igen, még azok a gyerekek… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!