Együtt és egymás mellett

Visszatérés

Igen, tudom. Már megint több, mint egy hónapja nem hallottatok felőlem semmit. Mentségemül szolgáljon, hogy közben folyamatosan zajlanak az események minden téren.  A cím több dolgot is jelent most. Igyekszem megint jelen lenni rendszeresen a blogon. Tényleg. 🙂 De ez a “legkönnyebb”. Visszatérek a munka világába. Bizony! Kicsi lánykám három éves lesz, így megyek vissza… Tovább »

Hová tűntek az emberi kapcsolatok?

Hétvégén egy családi hagyománynak tettünk eleget: megnéztük a győri adventi vásárt. Rengeteg forralt bor és pálinka, még több ember és …. türelmetlenség a köbön. Az emberek egymásra kevéssé figyelve mennek egyik háztól a másikig, ha meglöknek valakit a tolerálhatónál jobban, eszükbe sem jut bocsánatot kérni, még vissza sem néznek. Később beálltam egy sorba, hogy langallót… Tovább »

Mit csinál a pszichológus?

“Beszélget. Jó neki, hogy ezért fizetnek is.” vagy “Ezt én is meg tudnám csinálni. Csak hallgatnia kell.” Ez az egyik leggyakoribb megjegyzés, amit hallhatunk. De valóban csak beszélget? Akkor ezért miért kell 5 évig egyetemre járni (most már 3+2), és utána még egy akár 4 évig is tartó szakképzést elvégezni, a többi kötelező dologról nem… Tovább »

Hogyan nézzünk videót gyerek mellett

Leginkább sehogy! 😀 Az 50 perces videóból 20 percig jutottam, míg ő aludt, utána a maradék 30 percnek másfél óra alatt jutottam a végére még úgy is, hogy volt segítségem. Mert: “Anya, ne hagyj egyedül!!!” és“Anya, segíts!” és“Anya, nézd!” és“Anya, gyeje!” És a vége előtt 10 perccel még barátnőm is felhív. 😀  De azért végül… Tovább »

Gyerekszáj 1.

Minden kisgyereknek vannak édes és néha eléggé kínos beszólásai, megjegyzései. Egy kínosról már írtam az előző bejegyzésben, most jöjjön egy megmosolyogtató. Előzményekben tudni kell, hogy a papa rendszeresen jár piacra eladni, ami otthon termett. A piacra való készülődésben néha a kisasszony is segít. Egy alkalommal sétáltak a faluban a mamával, és találkoztak mami egyik kedves… Tovább »

Gyerekkel a világ

Azt hiszem, már írtam róla, hogy van egy kislányom, aki hamarosan két és fél éves lesz. (Úristen, hogy rohan az idő!!!) Akinek van gyereke, az tudja, hogy unatkozni nem lehet mellettük. Vagy azért, mert éppen ön-és/vagy közveszélyes dolgokat csinálnak, vagy pedig azért, mert szórakoztatnak minket, esetleg segítenek. Utóbbira volt példa itt: https://eletszeru.cafeblog.hu/2015/07/20/salatakeszites-egy-ketevessel/ Most éppen a közösségben… Tovább »

A legújabb wellness-őrület: 3in1

Azt hiszem, megtaláltam a legújabb wellness-őrületet Biztos lenne, aki fizetne is érte.  3in1: szanua, szoli, fittness. Mindezt szabadtéren, friss levegőn, lehetőleg kánikulában. Hogy mi ez? Hát a betonkeverés! Nagy élmény volt: alá kellett alapoznunk a melléképületnek, ami nem jelent nagy mennyiséget. Egy felnőtt férfinak, aki edzésben van. De nőként, 152 centivel, csak egy gyerek által… Tovább »

Felújítás, te csodás!

Párom örökölt egy házat. Nem most. De most állunk neki a felújításnak. Vagyis, igazából már neki is álltunk tavasz elején bontani, mondván, azt mi is meg tudjuk csinálni. Hát meg. Van némi csapat- és párkapcsolatépítő jellege a dolognak. 🙂 Mivel a munkájából adódóan és a két éves lányunk aktív közreműködése miatt nem nagyon tudtunk kettesben… Tovább »

Ismerősök. Ismerősök?

Mit jelent az, hogy “ismerős“? Kiket sorolunk ebbe a csoportba? Az emberek azon csoportját nevezem ismerősnek, akikkel valamilyen rendszerességgel kapcsolatba kerülünk. A hangsúly a rendszerességen van. Ennek gyakorisága mindegy. Illetve annyira nem is az, mert minél gyakrabban találkozunk valakivel vagy minél intimebb helyzetbe kerülünk vele (rossz az, aki rosszra gondol: pl. fodrász, manikűrös/műkörmös, kozmetikus, orvos… Tovább »

Idenegek

Elhatároztam, hogy megpróbálok minél több emberi kapcsolatot górcső alá venni, és hogy kicsit áttekinthetőbb legyen, igyekszem a kapcsolatokat azok szorossága alapján sorba szedni. Ez azért nehéz, mert például a munkatárs, haver, ismerős szintek talán közel azonosak, de így tűnik a leglogikusabbnak számomra. Kezdjük az idegenekkel. Akik valójában csak addig azok, amíg valamilyen kapcsolatba nem lépünk velük…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!