Nem tudok elmenni a sokat emlegetett és citált Ákos-interjú és Kövér László megjegyzései mellett. Eszem ágában sincs politizálni! Nem tartom magam rá alkalmasnak. De ez a téma mindig is forró volt és az is marad. Amit a következőkben leírok, csak az én véleményem, nem kell vele egyetérteni, de hátha ébreszt másokban gondolatokat.
Én úgy érzem, hogy ezzel a fene nagy emancipacival nagyon bakot lőttünk. Félreértés ne essék: nem azt gondolom, hogy egy nőnek kizárólag otthon a helye a tűzhely mellett meg a gyerekek között. Csak úgy látom, kezd eldurvulni a dolog. Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy ha egy férfi és egy nő ugyanabban a pozícióban dolgozik, akkor kapják is meg ugyanazt a fizetést. Vagy érdemeik szerint ki-ki többet. De úgy tűnik, a nők kezdenek átesni a ló túloldalára. Tisztelet a kivételnek. Kezdenek olyan határozottak lenni, mint amilyennek egy férfinak kellene lennie. Cserébe a férfiak elvesztik ezt a képességüket. Mert ugye a két dudás esetét ismerjük. Eközben lehet, hogy a nő valójában egy erős férfira vágyna, de nem tudja elengedni magát, nem tud kilépni a harcos amazon szerepéből. És ezek az amazonok nagyon le tudják nézni azokat a nőket, akik vállalják Héra szerepét, és őrzik a tűzhely melegét. Miközben lehet, hogy az istennő lányainak ez a cél, ebben találják meg magukat.
Nem hiszem, hogy az a fő feladatunk, hogy gyerekeket szüljünk. De nagyon sok nő életét kiteljesítheti a gyermekvállalás. Persze, ehhez azért kell egy férfi is, aki akar apa lenni. És valljuk be, manapság elég nehéz ilyet találni. Mert sokan csak egy pótmamát szeretnének, aki helyettesíti (rosszabb esetben kiegészíti) a saját anyjukat. És erre kevés nő vállalkozik. Mert társra vágynak, egy partnerre, aki támogatja őket, segít, ha kell, de meghagyja az önállóságukat is. Csak sajnos manapság nem nagyon találunk ilyen férfiakat.
Hiszek abban, hogy a női és férfi szerepek nem véletlenül alakultak úgy ki, ahogy. Még akkor is, ha ez manapság már idejétmúlt, felülírható. Számtalan példa van arra, hogy a férfi is tud olyan gyengéd és odaadó lenni a gyereknevelésben, mint a nő, és hogy egy nő is tud olyan határozott és döntésképes lenni, mint egy férfi. És ezzel nincs is semmi baj, amíg mindenki jól érzi magát a szerepében. A baj akkor kezdődik, amikor teljesíthetetlen vagy csak nehezen teljesíthető elvárásokkal fordulunk a másik felé. Ha nem adjuk meg a körülményeket, hogy az elvárást teljesíteni is lehessen.
Azt hiszem, a mai világban már kevés nő érzi igazán jól magát főállású anyaként. Én magam sokáig gondoltam azt, hogy nem vagyok alkalmas anyának. Aztán jött egy nagy fordulat és döntés az életemben, és most már azon gondolkozunk, hogy jöhetne a második Babszem. De tudom magamról, hogy még ha lenne is lehetőségem főállású anyának lenni, akkor sem lennék rá képes. Mert igenis szükségem van arra, hogy más téren is hasznosnak érezzem magam. Ha az csak egy négyórás állás lenne, akkor abban. De azt hiszem, ezzel sokan vannak hasonlóan, akik most nyolc vagy több órát dolgoznak. Mert nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt: a család és a munka között, a nőies lágyság és a férfias határozottság között.
Volt időszak az életemben, amikor azt éreztem, hogy mindent nekem kell megoldanom. Én, bevallom töredelmesen, belefáradtam. Most jól esik, hogy van mellettem egy Férfi, akire nyugodtan rábízhatok dolgokat. Igen, még a gyereket is. 🙂 Most törekszem az egyensúlyra.
És azt hiszem, hogy ebből a nagy felháborodásból talán ezt kellene, lehetne kiemelni: hogy az egyensúly a lényeg. Minden téren, legyen szó fizetésről, férfiról, nőről, anyáról, apáról.
Kommentek