Együtt és egymás mellett

Mindannyian így élünk: együtt és egymás mellett.

Nézzük meg két felnőtt legintimebb kapcsolatát, a párkapcsolatot, mert ezen lehet a legkönnyebben megmutatni, hogy is értem ezt, illetve itt a legfontosabb megtalálni a két állapot megfelelő egyensúlyát..

Fontos, hogy megértsük, nem baj, ha nem vagyunk mindig együtt. Mindkét félnek kell idő önmagára mindenféle kapcsolatban, a barátságban és a párkapcsolatban is. 
Ha folyamatosan együtt akarunk leni a másikkal, az komoly terhet ró rá. Ilyenkor érezheti azt, hogy megfullad a kapcsolatban. Jellemző viselkedésformák az időről, barátokkal folytatott beszélgetésekről szóló “kötelező” beszámolók, a másik ellenőrzése, a telefonba, e-mailekbe, közösségi oldalak profiljaiba való “illetéktelen” bekukucskálás, amiről a másik nem tud. El kell fogadnunk, hogy ő is egy önálló emberi lény, tőlünk független idővel, gondolatokkal, érzésekkel, érdeklődési körökkel, barátokkal, amiknek igenis, teret kell hagyni. Így van ez az anya-gyerek kapcsolatban is: idővel engednünk kell, hogy a gyerek maga induljon útjára. Persze nem kell teljesen magára hagyni, de azt a bizonyos pórázt egyre hosszabbra kell engedni, majd idővel, elvileg a felnőttkor beköszöntével teljesen el kell vágni. Ez az állapot igazából a saját önbizalom-hiányunkra utalhat, mert jelzi, hogy nem bízunk meg a másikban sem. 

Ha mindig csak egymás mellett vagyunk, akkor valójában nem is vagyunk valódi kapcsolatban, csak “élünk egymás mellett”. Ilyenkor szinte nincsenek közös programok, nincs semmilyen közös érdeklődés, vagy ha van is (mondjuk egy közös gyermek), akkor csak nagy kínnal és szenvedéssel tudunk inkább rövidebb, mint hosszabb ideig figyelni a másikra. Mindenki járhatja a maga útját, tulajdonképpen csak az ágyon osztozik a pár. Rosszabb esetben meg már azon sem. Gyereknevelésben ilyen esetben a gyerek azt csinál, amit akar, nincsenek igazán meghatározott szabályok, amelyek szervezhetnék az életét, így rendkívül bizonytalannak érezheti magát. Ebben az állapotban nincs valódi elköteleződés, ami pedig minden kapcsolat alapja.

A két állapot között folyamatosan egyensúlyozni kell. Igen, kell! Mert ez nem egy olyan dolog, amit egyszer megtalálunk, és úgy is marad. Hiszen mindannyian változunk, az életünk során szerzett tapasztalataink így vagy úgy, de beépülnek. Ezáltal ez az egyensúly is folyamatosan billeg. Jó jelzője egy kapcsolat minőségének is: ideális esetben nagyjából mindenki megtalálja az együtt töltött idő örömét, és élvezni tudja illetve hagyja, hogy a másik élvezze az egymás mellett töltött időt is. Bizony, minden emberi kapcsolatunkat a folyamatos változás jellemzi, és ha mi magunk nem dolgozunk meg érte, akkor egy idő után lehet, hogy a másik is feladja.

Jó egyensúlyozást mindenkinek!

További szép napot! 🙂