1.0Együtt és egymás melletthttps://eletszeru.cafeblog.huSzabó Eszterhttps://eletszeru.cafeblog.hu/author/szabo-e81gmail-com/<p>Ez egy olyan téma, ami mellett nem tudok elmenni. Immár december van, túl vagyunk advent első vasárnapján, sok helyen meggyújtották a koszorún az első gyertyát. Vagy az asztaldíszen. Már ahol van. És ahol tényleg készülnek az ünnepre.</p> <p>Nem tartom magam nagyon vallásos embernek: vannak dolgok, amikben hiszek, vannak, amikben nem. De az évnek ebben a szakaszában valóban igyekszem felkészülni az ünnepre. És nem a sok-tízezer forintos ajándékok beszerzésével, nem az ötfogásos szentesti menü összeállításával (próbálnám csak meg ez utóbbit kivitelezni egy totyogóval :D ). Nálunk, mióta a férjemmel egy pár vagyunk, szertartás, hogy elmegyünk a győri adventi vásárba. Lányunkkal idén már harmadszor fogjuk végigjárni a kivilágított utcákat, kényeztetjük az orrunkat a forralt bor, a langalló és a kürtőskalács illatával, talán még ajándékokat is szerzünk be és megesszük a kihagyhatatlan dödöllét.</p> <p>És közben elképedve nézem a vásárlási lázban égő családokat, akik ilyenkor mindenkinek a legnagyobb és a legdrágább ajándékokat veszik meg, sokszor erejükön felül. Már a bevásárlás vérre menő vitákban torkollik, mi lesz majd a karácsonyfa felállításakor? Mert valljuk be hölgyeim, nekünk ez az egyik legnehezebben tolerálható férfiúi elfoglaltság az ünnepben: mit tudnak annyit szenvedni vele az embereink? :D Persze, igyekszünk visszafogni magunkat, elvégre mégis karácsony van, és egyébként is, odaég a hús/bejgli, csomagolnunk kell, a gyereknek és apának is kiválasztani a szépruhát (igen, így egybe írva). Aztán ezen is túl vagyunk, megesszük a vacsorát ("nem drágám, egyáltalán nem volt égett íze"), megnézzük a kötelező filmet Jézus születéséről, aztán lefekszünk aludni.</p> <p>És innen jön sok családban a feketeleves. Mert év közben annyira kevés időt tölt együtt a család, hogy ezt a három napot, ne adj' isten még többet esetleg az új évig, bizony nem is olyan egyszerű <strong>együtt</strong> tölteni. Nem könnyít ezen az sem, hogy ilyenkor mindenki elindul meglátogatni a rokonokat, sokan kimennek a temetőbe is, és gyújtanak egy gyertyát az elhunyt hozzátartozójuk sírján. Ez utóbbi szép, mert legalább emlékezünk rájuk, és remélhetőleg nem csak azért visszük ki a díszt/gyertyát a sírra, hogy mások is lássák, hogy mi bizony ott voltunk.</p> <p>Valahol az évek során elveszett az ünnepre való készülődés. És nem csak arra gondolok, hogy gyerekből felnőttek lettünk, és már több munka van vele. Egyáltalán nem. <br />Azt vettem észre, hogy az évek előrehaladtával egyre inkább a fogyasztói társadalom rabjai lettünk. És aki tudatosan nem próbál meg kitörni belőle, azt menthetetlenül beszippantja a "még szebb, mégy nagyobb,  még drágább" ördögi köre. Már a gyerekek is ezt látják. Pedig az ünnep, szerintem, még mindig a szeretetről kellene hogy szóljon. Ilyenkor lenne időnk odafigyelni a másikra, leülni játszani a gyerekekkel, meghallgatni, amit mesélnek. De elfelejtettük, hogyan is kell. Mert ehhez ki kellene nyitni a szívünket a másik előtt, meg kellene nyílni kicsit, ami ebben a mai világban már nagyon nehezen megy. Mindenki igyekszik csak a saját dolgával törődni, így aztán csak vagyunk-élünk <strong>egymás mellett</strong>, elfelejtettünk <strong>együtt</strong> lenni. </p> <p>Próbáljunk meg ebben a néhány hétben felkészülni arra, hogy valóban ott lehessünk a másiknak, valóban tudjunk beszélgetni, meghallgatni, akár játszani is EGYÜTT. </p> <p>További szép napot! :)</p>rich