Ez a fogalom manapság rendkívül divatos lett. Főleg a testi adottságainkat illetően, pedig más területre is igaz. De úgy érzem, néhány ember nagyon félreértette. Nézzük, mi a mai trend.
Két dolog van:
1. Tegyél meg mindent a változásért, kerüljön ez bármibe (drasztikus diéta, ezoterikus klubok, kineziológia, pszichoterápia, gyógyszeres kezelés, extrém esetben műtétek).
2. Ne tegyél semmit, csak (!) fogadd el magad úgy, ahogy vagy! (150 kilósan, agresszív viselkedéssel, függőként)
De ezek csak végletek! Nem lehet fekete-fehérben gondolkodni, ha az emberről, az egyéniségéről van szó! Nézzük meg, milyen vadhajtásai lehetnek ezeknek a viszonyulásoknak:
1. Irreális elvárásokat állítunk magunkkal szemben. Mert aki gömbölyűbb idomokat örökölt, annak soha nem lesz rés a combjai között. Vagy ha bizonyos személyiségvonásokat örököltünk (igen, ezek egy része örökölhető), akkor azt nem fogjuk tudni ellentétébe fordítani. Például egy zárkózottabb, introvertált személyiség nem tud extravertálttá válni úgy, hogy önmagával meg ne hasonuljon.
2. Feltesszük a kezünket, és meg sem próbálunk változni, miközben vannak dolgok, amikben tudnánk. Azt mondjuk, hogy “már a nagymama is gömbölyű volt”, meg hogy “az apám is ivott, meg az ő apja is”, “úgysem vagyok képes megváltozni, ilyen vagyok és kész”!
Ugye, hogy így olvasva mennyire jól érthető a dolog? Biztosan mindenki tud példát mondani mindegyik verzióra. De mi magunk vajon hova tartozunk? Olyan egyszerű másokról ítéletet mondani. De ha igazán őszinték tudunk lenni magunkhoz (vigyázat, fájdalmas lehet!), akkor rájövünk, hogy a mi életünkben is vannak olyan területek, ahol meg kellene találnunk az egyensúlyt. Mert ebben is, mint mindenben az egyensúlyra törekvés a cél. És ez az egyensúly segíthet, hogy boldogabbnak érezzük magunkat.
Mert akkor leszel boldog, ha változtatsz a változtathatón és megbékélsz a megváltoztathatatlannal. És el tudod dönteni, hogy melyik tulajdonságod hova tartozik.
További szép napot! 🙂
Kommentek