Ez a cím elsőre eléggé 18+-osnak hangzik, de erről valójában szó sincs. 🙂
A mai világban nagyon nehéz olyan kapcsolatot kialakítani, ami nem csak érdekeken, illúziókon alapul. Egy barátnőmmel beszélgettünk, aki épp azon gondolkozott, hogy belevágjon-e egy újabb kapcsolatba vagy sem. Az elmélkedés hátterét hagyjuk, mert nem tartozik ide, de feltett egy fontos kérdést:
“Mi lesz, ha történik valami?”
Azt hittem, arra gondol, hogy a másiknak a munkájából adódóan vagy más okból valami baja lesz, de nem ez járt a fejében.
Hanem az, hogy mi lesz akkor, ha ő most átadja magát egy érzésnek, beleengedi magát egy kapcsolatba, és aztán, ha rájönnek, hogy mégsem illenek egymáshoz, akkor súlyos sebeket szerez. Ez elgondolkodtatott.
A mai világban úgy tűnik, még mindig dominál a lecserélhetőség. A különböző használati eszközöket 2-3-5, maximum 10 évre gyártják (ld. telefon, mosógép, sütő), aztán le kell cserélni, mert olyan problémák jönnek elő, amiket meg lehetne javítani, de többe kerülne, mint ha újat vennénk. Emiatt is nehezen köteleződünk el egy-egy dolog mellett. És ez igaz a párkapcsolatokra is. (Na jó, a baráti kapcsolatokra is, csak azokon talán kicsit könnyebben túltesszük magunkat.)
Manapság könnyen dobálózunk a “megpróbáljuk együtt, aztán, ha nem működik, szétmegyünk”, “majd maximum elválunk”, “minek keressek valakit, úgyis csak átvág” című mondatokkal. Amik elég keményen hangzanak. Főleg azért, mert tulajdonképpen ezekkel hárítjuk el magunktól a felelősséget, hogy valóban elköteleződjünk a másik mellett.
Mert ha komolyan akarjuk venni a kapcsolatot, akkor abba bele kell tenni nekünk is és a másiknak is magunkat. Minden erényünkkel és hibánkkal együtt. És itt az utóbbiak kiemelt szerepet kapnak, mert ez mutatja meg, hogy valóban elköteleződtünk-e a másik mellett. A legegyszerűbb az első hiba , az első komolyabb vita esetén azt mondani, hogy “jó, akkor menjünk szét”. De emögött az van, hogy nem tudom elfogadni a másikat úgy, ahogy van. Csak a hibáit látom, az erényeit nem, vagy esetleg egy hiba kapcsán derül ki, hogy eddig nem őt magát láttam, hanem azt, akinek látni SZERETTEM volna. Itt dől el, hogy egy kapcsolat megmarad-e vagy sem. Mert ha valóban fontos nekünk a másik, akkor megpróbáljuk megoldani a felmerülő problémákat, nem pedig kilépünk a helyzetből. Itt derül ki, hogy képesek voltunk-e elköteleződni, vagy csak a magunk örömére voltunk benne a kapcsolatban addig, amíg a másiktól azt kaptuk, amit akartunk.
Ezek a helyzetek bármivel kapcsolatban felmerülhetnek: hogyan eszi a töltött káposztát, hogyan teszi fel a wc-papírt, hogyan alszik. És ezek elől nincs menekvés. De ezek teszik a kapcsolatot azzá, ami: kettőtök közös élete. Ha meg tudjátok beszélni a felmerülő érzéseket (lehetőleg higgadtan, nem első felindulásból, vagy nem több hónapnyi gyűjtögetés után), ha képesek vagytok beleképzelni magatokat a másik helyzetébe, kicsit átélve, hogy ő mit is érezhet (az érzés minősítése nélkül!!!), akkor fel tudjátok építeni a közös történeteteket.
További szép napot! 🙂
Kommentek