Furcsállod? Igen, általában fordítva szoktuk használni. De amiről most lesz szó, ott így az igazi.
Nézzünk egy olyan érzést, amire azt szoktuk mondani, hogy nem jó, nem szabad ilyet érezni, így viselkedni. Ez az önzés. Azt tanultuk, hogy nem lehetünk önzők. De valóban nem???
Vannak olyan helyzetek, amikor igenis szükség van arra, hogy valamennyire önzők legyünk. Mik lehetnek ezek? Amikor tulajdonképpen a saját érdekeinket kell szem előtt tartani. Tipikus példa erre a korábbi írásban említett helyzet, ami a kihasználásról szól. Ahhoz, hogy önmagunk maradhassunk, néha önzőnek kell lennünk és “nem”-et kell mondanunk. Tudom, hogy ez gyakran nehéz, de tanulható. És sok embernek lenne szüksége arra, hogy megtanulja. Tudom, hogy ez a mai, fokozottan érdekérvényesítő világban nem feltétlenül hangzik túl jól, de a mérték az érték. És itt van szó a mennyiségről. Mert a nagyon önző ember is ugyanazt csinálja mint az, aki csak a saját érdekeit próbálja érvényesíteni.
Ahhoz, hogy önmagunkkal békében tudjunk élni, szükség van néha arra, hogy olyan dolgokat tegyünk meg, amit általában az emberek negatívnak címkéznek. De ezek nélkül önmagunkat is nehezen tudjuk megismerni, a saját érdekeinket érvényesíteni. Ehhez bizony néha önzőnek, önmagunkat szeretőnek kell lennünk. Ha erre nem vagyunk képesek, könnyen érezhetjük úgy, hogy mindig csak adunk, mindig töltünk másokat, viszont minket nem tölt senki. Vannak olyan dolgok, amikhez nem kell másik ember, de az igazi töltődést az esetek nagy részében társas kapcsolataink adják.