Ugye ezt nem kell bizonygatni? De hogy miért pont most jut ez eszembe? Hát ez egy érdekes történet. Rendhagyó módon kezdjük a végén.
Engem is elkapott a színezési láz, mert kaptam egy felnőtt színezőt. Mondjuk ez nálam nem újkeletű, szerintem soha nem múlt el teljesen. A baj csak az, hogy azt gondolom, én nem tudok rajzolni. De sok dolog cáfol rá erre. Leginkább azok az ajándékok, amiket készítettem. De a lényeg, hogy azt gondolom, hogy az én rajzaim nem jók. És azt hiszem, sokan vagyunk így ezzel. Ellenben a színezés egy más dolog. Ott nem kell “túl” kreatívnak lenni: valaki megrajzolta, én meg kiszínezem. Ugye mennyivel egyszerűbb? Persze, ebbe is bele lehet vinni a kreativitást a színválasztástól az árnyalatokon át. De ezt egyszerűbbnek érezzük.
És mivel nincs bennünk görcs, hogy “vajon hogy fog ez kinézni, és ki mit fog szólni, ha véletlenül meglátja”, (van még valaki rajtam kívül, aki a spontán alkotásait eldugja?) sokkal könnyebben engedjük el magunkat. Így még élvezni is tudjuk, amit csinálunk. Milyen meglepő, nem? 🙂 És ezért van most ekkora keletje a felnőtt színezőknek. Mert arra az 10-20 percre, esetleg egy órára teljesen kikapcsol az agy, és még szép eredménye is van. Arról nem beszélve, hogy megdolgoztatjuk agyunk jobb féltekéjét egy bal félteke-domináns világban. Átélhetjük az alkotás élményét a teljesítmény görcse nélkül. Ez pedig elvezet minket egyfajta meditatív állapotba, aminek segítségével hatalmas energiákat tudunk felszabadítani. Erre sokféle meditációs módszer létezik, de jelenleg ez a legfelkapottabb, és talán a legkevesebb előítélettől kísért.
A történet eleje pedig az, hogy kaptam én kettest szabadkézi rajzra, és javították éppen eleget az “alkotásaimat” gyerekkoromban. De a színekkel mindig jóban maradtam.
Ha te is szeretnél színezni, de nem akarsz ezért egy egész könyvet megvenni, töltsd le Vámos Robi színezőit innen. Ha ismered a nevét, tudod, mire számíthatsz. Ha még nem, nézz utána itt: Táblácska 🙂
További szép napot! 🙂