Igen, így egybeírva. Mert igenis létezik, és nem csak “úri huncutság”.
Mert mi is történik? A nő dolgozik. Közösségben van. Aztán megfogan egy új élet, és ő hirtelen a középpontba kerül, akár akarja, akár nem. És megszületik az édes csemete. Dolgoznak a hormonok, a kialvatlanság, a bizonytalanság. A következő lépés, amikor keresi a hasonszőrűek társaságát, és az evés-alvás-fogzás témakörben mindent kiveséznek. Ja, meg hozzátáplálnak. A csimota csak cseperedik, ügyesedik, önállósodik, anya pedig egyre inkább kezd sárkány lenni. Mert úgy érzi, hogy nem bírja. Mert úgy érzi, hogy ketrecbe zárták. És nem kimondottan azért, mert fáradt! Ááá, dehogy! Azért, mert sok anya magára nem fordít időt: nincs 5 perc magazin-lapozgatás, nincs heti 1 óra “szökés” otthonról, amikor egy kicsit töltődni tud. Közben persze mindenhol azt látja, hogy ennek az egésznek rózsaszín felhőnek kellene lenni, de ez valahogy nem igazán van jelen az életében. A kaki, a bukás, a szétköpködött étel annál inkább! Nem emlékszik rá, mikor öltözött fel utoljára “tisztességesen” (értsd: nem melegítő/farmer és edzőcipő).
A következő szint, amikor a gyerkőc már ügyesen játszik egyedül, és esetleg lenne idő kicsit olyat csinálni, ami nem kötelező. De a kis totyisnak garantáltan akkor kell az anyja, amikor ő letette a hátsóját, esetleg fel a lábát, és újságot olvasna. Csak pár sort. Néhány mondatot.
És mindeközben még mindig a bolt-orvos-védőnő köröket rója. Van, akit apa/mama kicsit felszabadít, és elmehet a barátnőivel trécselni, kávézni egyet, de ilyenkor is lelkiismeret-furdalása van, hogy vajon megteheti-e ő ezt.
És akkor ne is beszéljünk a látástól mikulásig dolgozó apákról, a szülői segítségtől messzire szakadt anyákról, akik így garantáltan rosszabbnak élik meg a helyzetüket.
Persze nem mindenki ilyen. Hiszem, hogy vannak olyanok, akik kiteljesednek az anyaságban. Akiket nem zavar, hogy a korábbi életük gyakorlatilag megszűnt létezni. Legalábbis egy időre. De azt gondolom, sajnos ők vannak kevesebben. A mai világban, amikor egyre később szülünk, egyre fontosabb a karrierünk, amikor jól is érezzük magunkat a munkánkban, akkor azt hiszem, egyre többen élik meg a gyermekkel maradást valaminek a hiányaként. És ezért nem tudja pótolni őket a puha kicsi kezek simogatása, a hatalmas ölelések és cuppanós puszik, a göndör kacajok, a huncut nézések, amikkel az apróságok meghálálják a törődést és a figyelmet.
Ha találtál igazságot a fent leírtakban, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a könyvet:
Anyapszichológia
Sokat segíthet abban, hogy csökkenjen a lelkiismeret-furdalás, és jobban megértsd, hogy mi miért történik.
További szép napot! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: