“Beszélget. Jó neki, hogy ezért fizetnek is.” vagy “Ezt én is meg tudnám csinálni. Csak hallgatnia kell.”
Ez az egyik leggyakoribb megjegyzés, amit hallhatunk.
De valóban csak beszélget? Akkor ezért miért kell 5 évig egyetemre járni (most már 3+2), és utána még egy akár 4 évig is tartó szakképzést elvégezni, a többi kötelező dologról nem is beszélve?
Elmeséljem? 🙂
Nem is olyan egyszerű ez a munka. Illetve hivatás. Mert ezt nem lehet munkaként csinálni, mert akkor nagyon gyorsan feladnánk.
Szóval. Túl vagyunk 9 évnyi tanuláson (és még mennyi előttünk? 🙂 ). Bejön a kliens. Igen, ha nem kórházba vagy szakrendelésre jön, akkor kliens és nem páciens. Merthogy itt mindketten dolgozunk, és ezt bizony tudatosítani is kell a delikvensekben: “Nem, én nem fogom megmondani a tutit, vagy hogy ezt vagy azt a helyzetet hogyan kell megoldani.” De hát akkor mit csinál? Én most azt mondom el, ahogy én szoktam dolgozni a kliensekkel. Mindenki más módszerrel és stílusban dolgozik, mert igazából mi vagyunk a “gyógyszer“.
Mindig ezt a példát hozom: Képzeljük el, hogy a probléma egy nagy, sokszögletű doboz egy koromsötét szoba közepén. A kliensnél van egy zseblámpa, és ül a doboz egyik oldala előtt. Aztán segítséget kér. Erre jön a pszichológus, megfogja a kezét, felállítja, és elkezdenek körbesétálni a doboz körül a zseblámpával a kezükben. Ugye, eközben kicsit magasabbról is látjuk azt a dobozt és megnézzük a többi oldalát is. És a végén találunk egy olyat, ahol ki lehet bontani. Megnézzük, mi van benne, mit lehet vele csinálni. És a kliens rájön, hogy erre még nem is gondolt, és innen nézve milyen egyszerű is az egész. 😀
Ez a menetrend. Hogy kinél meddig tart, hogy felálljon, elkezdjen körbenézni, és megtalálja a nyitható oldalt, az teljesen egyénfüggő. Van, akinél 5 alkalom, van akinél 25. De ez nem jelenti azt, hogy egyikük többet dolgozna, mint a másik. Minden személyiség- és problémafüggő.
És mindenki, aki elmegy pszichológushoz, vagy bármilyen más segítséget kér, egy igazi HŐS. Igen, így, nagy betűkkel. Voltam a másik oldalon, akasztották a hóhért. Kötelező volt, és nem is problémával mentem. De hálás voltam a sorsnak, hogy nyár volt, és egy-egy alkalom után napszemüveget vehettem. Mert bizony nagyon rossz érzés kibőgött szemekkel végigmenni az utcán. 🙂
Tehát: aki pszichológustól kér segítséget, az bizony saját maga is dolgozik az adott problémán. A pszichológus pedig a saját módszere szerint támogatja, segíti ezen az úton.
További szép napot! 🙂
Kommentek