Gyerekkel a világ

Azt hiszem, már írtam róla, hogy van egy kislányom, aki hamarosan két és fél éves lesz. (Úristen, hogy rohan az idő!!!)

Akinek van gyereke, az tudja, hogy unatkozni nem lehet mellettük. Vagy azért, mert éppen ön-és/vagy közveszélyes dolgokat csinálnak, vagy pedig azért, mert szórakoztatnak minket, esetleg segítenek. Utóbbira volt példa itt: https://eletszeru.cafeblog.hu/2015/07/20/salatakeszites-egy-ketevessel/

Most éppen a közösségben alkotott a drágám. Hetente kétszer öt órát egy családi napköziben tölt, mindkettőnk legnagyobb megelégedésére. Minap azzal fogadtak, hogy igazi kis főnök a lányom: kiosztotta, hogy ki melyik könyvet olvassa. Ja, és mindezt nála javarészt idősebb fiúkkal. De azt is megmondta nekik, mit kell játszani. Ők meg hűen követték. 🙂

De már több alkalommal is megkaptam tömegközlekedés során, hogy biztosan nem unatkozom mellette. Hát nem. A kedvenc jeleneteim egyike, amikor megbeszéltük, hogy még a vonat indulása előtt elmegyünk vécére. Erre fennhangon megkérdezi a szentem a vasútállomás széles és visszhangos folyosóján: “Anya, pisiisz?” Áááá, dehogy lettem paprikavörös. Még szerencse, hogy nem hallották sokan, csak max 10 ember. Na, velük együtt jót nevettünk.

Makacs és akaratos, kedves és segítőkész, beszédes és idegenekkel szemben tartózkodó. Imádnivaló büdös kis perszóna, aki néha őrületbe kerget, néha pedig egy puszival és egy öleléssel elintéz mindent. De azt hiszem, ezzel minden anya így van.

És arról még nem is beszéltem, hogy mennyit tudok tanulni tőle: belefeledkezni egy tevékenységbe, élvezni a legapróbb dolgokat: meglátni egy kis virágot, egy pillangót, egy kutyát – erre hihetetlen szemük van, a képzeletet korlátlanul használni. De erről majd még szeretnék bővebben írni. Mert megér egy ( na jó, talán több) misét. 🙂

További szép napot! 🙂