Mindennek a kulcsa. Enélkül nem létezhet kölcsönös kapcsolat.
Annyiszor leírtam már a korábbi bejegyzésekben, és azt hiszem, ideje egy külön bejegyzést is szentelni neki. Mert ez nem is olyan egyszerű dolog. Gyakran mondjuk, hogy “elfogadlak úgy, ahogy vagy”, miközben titkon – hol tudatosan, hol tudattalanul – azért azon munkálkodunk, hogy a másik valamiben megváltozzon.
Talán a barátság az a kapcsolat, aminek mentén meg tudjuk nézni, hogyan is működik a dolog. Mert ez az a kapcsolat, ahol a legjobban megvalósul. A barátunkat valóban nem akarjuk megváltoztatni, de nem is élünk együtt vele. Ismerjük a jó és rossz tulajdonságait, de képesek vagyunk ezekkel együtt szeretni őt.
A párunknál ez már nem ilyen egyszerű. Vele együtt élünk 0/24-ben. És valljuk be, bizony nem kevés olyan szokása van a kedvesünknek, amit legszívesebben eltüntetnénk. (És ne legyenek illúzióink, a párunk is ugyanígy van vele.) Na, itt kihívás az elfogadás! Mert itt bizony meg kell dolgoznunk azért, hogy működjön. Tudom, hogy nagyon nehéz elviselni, amikor éppen az idegeinkre megy azzal, hogy már megint átrendezte a konyhát, nem oda tette vissza az ollót, ahol volt, vagy éppen sáros talppal végigtrappol a frissen felmosott teraszon. De ilyenkor két lehetőségünk van: VAGY nekiállunk veszekedni, esetleg az orrunk alatt morgunk, rosszabb esetben csak lenyeljük a mérgünket, VAGY tudomásul vesszük, hogy a párunk már megint hozta a formáját, de ettől függetlenül nagyon szeretjük, és elpakolunk utána, esetleg áttöröljük a teraszt. De meg is kérhetjük, hogy ezt ő tegye meg, így talán előbb-utóbb megérti, hogy nekünk mekkora segítség, ha figyel ránk. Persze, ez csak akkor működik, ha fordított esetben mi is megtesszük ugyanezt.
Mert az elfogadás mellett a kapcsolatok másik fontos jellemzője a kölcsönösség. Talán egyszer ő is sorra kerül. 😉
További szép napot! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: