Igen, tudom, hogy elírtam. Direkt. Mert ez az egyik legidegesítőbb kérdés, főleg, ha főnöktől jön.
A munkatársi kapcsolatok a helyzetből adódóan sem egyszerűek: nem mindegy, hogy egyenrangú, vagy alá-fölérendelt helyzetről beszélünk. Igazából egyik sem egyszerű. És bonyolítja a helyzetet, hogy ezeken a kapcsolatokon nem olyan egyszerű változtatni, főleg a mai munkavállalói környezetben.
Ha egyenrangú a kapcsolat, vagy éppen más-más szakmában dolgoztok, de ugyanazzal az “anyaggal”, akkor talán a legtisztább a helyzet. Bár ilyenkor is megjelenhet az irigység a fizetésre, a munkaidőre, a munkakörülményekre, de nem lép át rivalizálásba. Utóbbi akkor jelenhet meg, ha nem csak az “anyag” a közös, hanem a szakma is. Mondok egy példát: első eset: kórházi osztály, ahol a nővér és a gyógytornász ugyanazokkal a betegekkel foglalkozik (beteg=”anyag”); második eset: két nővér vagy két gyógytornász, akik meg akarnak felelni az osztályvezetőnek. (Mielőtt bárki magára találná venni: valóban kórházban dolgozom, de nem elemzem a kollégákat. 🙂 )
Az irigység megjelenése úgy gondolom, mindig valószínűbb, mint a rivalizálásé: utóbbihoz erőfeszítés kell, hogy a másik helyére kerülhessünk, így az melósabb, amire kevesebb ember hajlandó. Hacsak nem jár jelentős előnnyel.
Az alá-fölérendelt helyzetben sok függ a személyiségtől. Hiába normális a vezető, ha az alkalmazott alattomos, és próbál neki keresztbe tenni, és hiába becsületes a dolgozó, ha a főnök semmibe veszi az erőfeszítéseit.
Persze, nem minden munkahelyi kapcsolat rossz, nincs mindenhol rivalizálás, sunyi besúgó alkalmazott, zsarnokoskodó főnök. De ezek mind létező problémák és helyzetek, amikre meg kell próbálni megoldást találni, mert nem könnyű kilépni és új munkát találni. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy az új hely jobb lesz.
Ha van megfelelő önismeretünk, bármely helyzetbe, pozícióba is kerüljünk, képesek leszünk azt sikeresen megoldani.
További szép napot! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: