A emberi kapcsolatokban különösen. Szívesen figyelem csak úgy az embereket a hétköznapokban, amolyan “légy a falon” pozícióban (kicsit szakmai ártalom 🙂 ). Néha nagyon jó, néha kevésbé, de sokat tanulok belőle. Azonban az igazán fontos leckéket így nem lehet elsajátítani. Azokban bizony meg kell mártózni. Most egy ilyen következik.
Épp házfelújítás vár ránk, engedélyre várunk. Ja, és közben próbálunk közös nevezőre jutni bizonyos dolgokban. Az elrendezés oké, de a kinézet! Megegyeztünk, hogy külső segítséget kérünk. Nem, nem telefonosat. 🙂
Anya nekiállt, böngészett a neten, nézegette a belsőépítészeket, próbált a nyár közepén találni valakit. És talált pár szimpatikusnak tűnő embert. Az egyik nyaralt, így ő kilőve, két másikkal próbált dűlőre jutni. Mindkettőről talált fényképet, leírást, mindkettőnek írt. Egyikük azonnal szimpatikus volt, a másik kapott egy esélyt. Utóbbi eljátszotta. Nem szeretem a nagyképű embereket! Tudom, hogy van az a szint, ahol már megválogathatja a megrendelőket, de ettől még lehet normális hangnemben beszélni.
Így a személyes találkozásig más csak egy ember jutott el. Jelentem, a második benyomás is fontos. Az is pozitív volt.
Aztán jött Apa első benyomása, merthogy sikerült egy olyan időpontban találkozni, amikor ő is itthon volt. Ennek eredménye egy közel három órás beszélgetés lett, melyből mindkét fél profitált: mi kaptunk szuper elgondolkodtató ötleteket, ők meg segítséget, hogy kivel érdemes és kivel nem tanácsos munkakapcsolatba kerülni.
Azt hiszem, mindkettőnknél jól vizsgáztak a leendő belsőépítészeink (merthogy ők egy kedves fiatal pár). És az első benyomás sokat segített.
További szép napot! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: